A Határmenti Krónika 1995. áprilisi számában jelent meg Huszár János írása a XX. század legnagyobb magyarnádaljai árvízéről, az 1965-ösről. A cikk pontosan és hűen visszaadja az eseményeket, ezért álljon itt változtatás nélkül, szó szerint:
„Jön az árvíz! Jön az árvíz! hangzék
S tengert láttam, ahogy kitekinték.””
1965 tavasza is úgy kezdődött, mint minden évben, megindult a földeken, a kertekben a tavaszi munka, szántottak, vetettek, már a vetőburgonya is a földbe került. Április közepén esős időszak köszöntött ránk, április 19-én és 20-án egész nap szakadt az eső, a földek, árkok elteltek vízzel. A tavaszi meleg hatására megindult az osztrák Alpokban a hó olvadása is. A nagy mennyiségű hólétől és a kétnapos esőtől a vas megyei határfolyók (Pinka, Strém és a Rába) erősen felduzzadtak, és április 22-én csütörtök reggelre kiléptek medrükből.
Magyarnádalján 22-én délelőtt már a Petőfi utcát a Molnár Gyuri bácsi lakása előtt 20-25 cm nagyságú víz borította, csak a kerítések mellett lehetett közlekedni (a kerítések még az utcafronttól beljebb voltak). Ennek még különösebb jelentőséget nem tulajdonított senki, mivel már megszokott volt, hogy minden évben a nagyobb esőzések alkalmával víz borítja el az utca ezen részét.
A hólétől megduzzadt folyók áradása 22-én, csütörtökön délután 4 óra körül érte el a községet. Ezen időponttól a vízszint szemlátomást rohamosan elkezdett emelkedni, ekkor még senki nem gondolt arra, hogy milyen borzalmas éjszaka vár ránk. A rohamosan növekvő víz 6 és 7 óra között már körbezárta a Petőfi utcai falurészt, és az utca közepénél már a házak falait nyaldosta az áradat.
Ekkor már mindenki látta a veszély nagyságát, és mentette a menthetőt, igyekeztek az állatokat és a terményeket a lehetőségekhez mérten biztonságba helyezni. A víz egyre rohamosabban támadott, és este 8 órára már több lakást elöntött. Az utca nyugati végén lakók közül néhány család Vasaljára az iskolába, vagy rokonokhoz, ismerősökhöz menekült, az utca keleti végén lakóknak már nem volt lehetőségük a menekülésre, mivel őket már kb. 1 m-es víz zárta körül.
A szennyes áradat egyre több lakóházat öntött el, és egyre nagyobb víz vette körül ezen falurészt. A lakók többsége kénytelen volt a padlásra menekülni. Volt olyan család, ahol az előszoba födémét vágták át, és ezen a nyíláson menekültek fel a padlásra.
Este 10 óra körül Egyed János, a vasaljai MTSZ traktorosa pótkocsis vontatóval a vízen keresztül bejött a Petőfi utca nyugati végéig a lakosság mentésére. Amikor visszafele mentek, a víz a traktort a pótkocsin tartózkodó két családdal együtt belesodorta az árokba. A pótkocsi platója is vízben volt, csak nagy nehézségek árán tudtak kiszabadulni az árvíz fogságából. A vasaljai MTSZ traktorán kívül más segítség nem érkezett, így a község lakossága teljesen magára maradt.
Bencsik Zoltán a körmendi Járási Tanács elnöke már délután kért segítséget a Zalaegerszegi Honvédségtől és az Ercsiben állomásozó UKÁSZ alakulattól el is indultak, de a megáradt Rába folyó elzárta útjukat, így nem érkeztek meg, sőt saját magukat kellett menteniük. Bencsik Zoltán, mint árvízvédelmi parancsnok késő este járt Magyarnádalján is, de segíteni nem tudott, mivel nem álltak rendelkezésre olyan eszközök, amelyek alkalmasak lettek volna a mentésre. Az áradás rohamos növekedése éjfél körül lelassult, és éjjel 1 órára teljesen megállt, ekkor tetőzött az ár.
A vízszint 23-án pénteken éjjel 1-3 óra között állt, majd 4 óra körül lassú apadás volt tapasztalható, a reggeli óráktól az apadás folyamatosan erősödni kezdett. A reggeli órákban Németh Jenő két társával együtt végigjárta csónakkal az árvíz által körülvett házakat.
A lakosság mentésére segítségként 23-án délelőtt 9 óra körül a Petőfi utcában megjelentek a szovjet katonák 4 db FUG-al (felderítő úszó gépjármű), amit a köznyelvben kétéltűnek neveznek. A második kétéltűnek az elején fent állt a Televízió Híradójának operatőre is. A faluról készített felvételeket a televízió április 24-én este a TV Híradóban mutatta be, de ezen felvételeket csak kevesen látták, mivel a faluban mindössze 3 televízió volt.
A lakásunk előszoba ablakából jól láttam, hogy az egyik szovjet kétéltű a harangláb mellett levő kereszthez járt (a harangláb akkor még az utca északi oldalán volt, a kereszt meg a mai járda helyén) egy szovjet katona felállt a kétéltű orrára és kezével a keresztet meglökve, kétlétűvel megnyomatva ledöntötték azt. Feltételezem nem politikai okokból tették.
A mentési munkákat ezután kezdték el. A közelben levő Gráczer Ferenc lakóházába mentek be, mely az árvíz következtében megroskadt, hiszen az ablakán ki-be folyt a víz. A tulajdonos és családja már a lakásból előző nap este elmenekültek. A lakásból kisebb tárgyakat hoztak ki, köztük a tűzoltó egyesület díszes kürtjét is. Arra emlékszem, hogy a szovjet katona a kétéltű orrán állva erősen fújta a kürtöt. Akkor még nem gondoltam arra, hogy a kürt hangját utoljára hallom, mivel az már többé nem került elő.
A szovjet katonák kétéltűekkel 11 órára kimentették a padlásokra szorult lakosságot. Közben megérkezett a Zalaegerszegi Honvédségi alakulat is, akik csónakokkal kapcsolódtak be a mentésbe. Ekkor már jelentős apadás volt tapasztalható.
Az ár amilyen hirtelen jött, majdnem olyan gyorsan el is vonult. A késő délutáni órákban már néhány család vissza tudott jönni a lakásába, majd az esti órákban egyre több család tért haza, megkezdődött a takarítás és másnap 24-én, szombaton újból megindult az élet a faluban. A legnagyobb gondot az ivóvíz hiánya okozta.
Az árvíz során a Petőfi utcában levő családi házakat kettő kivételével (Kiss Józsefék és Császárék lakóháza) körbevette a víz, mindkét lakóházat már lebontották. Ezen két lakóház a község legmagasabb pontján szigetként állt ki a vízből. A község legalacsonyabb pontján, a Petőfi utca közepén Molnár Gyuri bácsi lakóháza előtt az utcán közel 2,5-3 m magasan állt a víz, igaz az utca akkor 25-30 cm-rel alacsonyabb volt, mint most.
A Petőfi utcában levő 38 lakóházból mindössze 7 olyan lakás volt, amelyet nem öntött el a víz. A többi lakásban a víz nagysága változó volt. A legtöbb víz a régi kultúrházban és a 16-21 számú lakóházakban volt,ezen 6 lakóház és a kultúrház ablakán ki-be folyt a víz. A hat lakóházból ma már csak kettő áll, a többi lebontották vagy átépítették. Az árvíz következtében Gráczer Ferenc vályogból készült lakóháza teljesen összeroskadt, 24-én, szombaton a katonaság segítségével a tetőt le is bontották. Részükre a horvátnádaljai tanács megfelelő lakás kiutalásáról gondoskodott.
Az árvíz következtében Redőcs Ferencék lakóházának vályogból készült kamara része is összeomlott. A Rákóczi utcában levő cigányok lakóháza is használhatatlanná vált, amelyben több család lakott. Szerencsére az állatállományban kár nem keletkezett, pedig nem egy istállóban az állatok, tehenek nyakig álltak a vízben, vagy csak nagy nehézségek árán sikerült őket kimenteni.
Az, hogy az épületekben nagyobb kár nem keletkezett, annak köszönhető, hogy a víznek a faluban nem volt sodrása, mivel a vasúti töltés megakadályozta azt, így szinte állóvíz alakult ki. Én ugyan nem láttam, de hallottam, hogy a vasúti töltésnek a Horvátnádalja felőli oldalán 70-80 cm-rel alacsonyabb volt a vízszint, mint a magyarnádaljai oldalon, ahol már majdnem elérte a síneket a víz. A vasúti közlekedés szünetelt ezen a szakaszon.
A Rákóczi utcai falurészen az árvíz az utca déli oldalán hat lakóházat valamint az északi oldalon egyet – amelyben több család lakott – veszélyeztetett, illetve részben elöntötte. A község legidősebb emberei sem emlékeztek ekkora árvízre.
Az 1965-ös évben a tavasz és a nyár nagyon csapadékos volt, több alkalommal előfordult, hogy 2-3 nap alatt 50-100 mm csapadék hullott, aminek következtében több alkalommal a Petőfi utca szintjéig a tó megtelt vízzel.
Az április 22-i nagy árvízen kívül 1965-ös évben még hatszor öntötte el az árvíz a Petőfi utcát az alábbi időpontokban:
- április 28-án kedden
- május 22-23-án szombat, vasárnap
- június 1-jén kedden. Az osztrák vízügyi szervek jelentős vízszintemelkedést jeleztek, ezért a magyar hatóságok elrendelték a Petőfi utcai falurésznek a kilakoltatását. A kilakoltatás délután 3 és 4 óra között a munkásőrség közreműködésével történt. A szállítójárműveket a körmendi gépállomás bocsátotta rendelkezésre. A község lakosságát a vasaljai iskolába és a vasaljai rokonokhoz, ismerősökhöz költöztették. Szerencsére a jelzett árvíz nem érkezett meg, ezért még aznap este szinte mindenki visszajött a saját lakásába. Az utcán is csak 101-15 cm-es víz volt.
- Június 6-7-én vasárnap és hétfőn. Vasárnap délelőtt a munkásőrök felszólították a község lakosságát, hogy készüljenek fel egy esetleges kilakoltatásra árvízveszély miatt, azonban a kilakoltatásra nem került sor.
- Július 2. csütörtök
- augusztus 2-3. szombat-vasárnap. Az áprilisi után ez volt a legnagyobb árvíz.
Ezen esetekben az utcán levő vízmagasság általában 20-25 cm között változott, de a lakóházakat nem veszélyeztette. Az 1965-ös árvízhez hasonló természeti katasztrófák megelőzésére az illetékes hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, hiszen már július 19-26. között Bécsben tartott osztrák-magyar vízügyi bizottság 8. ülésszakán megállapodtak a Pinka és a Strém patak szabályozásában, amely a 60-as évek végén és a 70-es évek elején meg is valósult. A Magyarnádalját körülvevő védőtöltés az 1972-es és az 1973-as évben készült el, a falu alatt folyt Csencsi patakot a védőtöltésen kívül új mederbe terelték.
Már az 1965-ös évben a tűzoltószertár mellett egy emlékoszlopon megjelölték az 1965. április 22-i árvíz legmagasabb szintjét, de sajnos ez az oszlop azóta már elhasználódott, elkopott. Célszerű lenne helyette a közeljövőben egy ú emlékoszlop felállítása az utókor számára.
Tudom, hogy teljes egészében nem sikerült visszaadni az 1965-ös árvíz idején történteket, hiszen hely hiányában ez nem is lehetett célom. Az árvízi események egyes mozzanatainak felelevenítésével érzékeltetni kívántam, hogy a békésen csordogáló patakok hirtelen milyen veszélyt jelentettek a falura.
Petőfi Sándor versének egyik részlete jut eszembe:
„Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátat,
El akarta nyelni a világot.”
Tudom, hogy mindenki másként élte át az évszázad természeti katasztrófáját, és mindenki emlékezetében más-más történet, esemény maradt meg. Szívesen venném, hogy ha mások is megosztanák velem az általuk átélt eseményeket, így fény derülhetne minden apró, de lényeges részletre. S mindezt egy külön kiadványban összegyűjtve az utókor számára meg lehetne őrizni.
Huszár János